Belgyógyászat
1970-ben kezdte meg működését a kórház főépületének IV. emeletén, dr. Branyiczky László vezetésével. Az osztály keretein belül működő rheumatológiai részleget 1978-ig dr. Gecseg Gyula felügyelte. A rheumatológiai profil továbbra is megmaradt 1996-ig, dr. Fieszl Borbála vezetésével. Másfél éven át a szemészeti fekvőbetegek háttérosztályaként is működtünk.
Branyiczky főorvos nyugdíjba vonulása után az osztályt 1982-ig dr. Tóth János, a II. Belgyógyászat vezető főorvosa irányította, majd 1991-ig dr. Domán József állt az osztály élén. Ekkor a sávszerinti ellátás kötelezettségein túl nephrológia és a peritoneális dialysis megszervezésével bővült az osztály profilja. 1991-1994. között dr. Benedek Csaba, majd dr. Konrády András lett az osztály vezetője. Ekkor új profilként az endokrinológia és a nucleáris medicina területével bővült a tevékenységünk.
Az osztály fő feladata a kardiológiai és gastroenterológiai tárgykörökön túlmenően, a belgyógyászat összes többi ágához tartozó területi betegek ellátása. A fekvőbeteg ellátás mellett több szakambulanciát működtetünk: endocrinológia- izotóp diagnosztika, klinikai onkológia, nephrológia és belgyógyászat.
Kardiológia
A II. Belgyógyászat 1970. április 15-én fogadta első betegeit. Kezdetben 60 ágyon és területi elv alapján működött, vezetője dr. Tobiás István főorvos volt, aki 1981-ben vonult nyugdíjba. Őt a vezetésben dr. Tóth János követte, aki a kórház megnyitásakor került a kórházba frissen végzett belgyógyász szakorvosként és 2001-ig irányította azt. Nevéhez fűződik az osztály kardiológiai profiljának és eszközös feltételeinek kialakítása, valamint a kardiológiai gondozás megszervezése a területen. 1974-ben az osztály keretein belül már megkezdte működését egy négyágyas coronaria-őrző, mely Medicor gyártmányú monitorrendszerrel volt felszerelve. Az új magas színvonalú őrző 6 ágyon 1994-ben nyílt meg.
1996-ban alakult meg a Kardiológiai osztály, melyről 1988-tól napjainkig több kolléga szerzett belgyógyászatra ráépített kardiológiai szakképesítést, ami az eszközös feltételek mellett alapját képezte a Kardiológiai osztály létrejöttének. A Kardiológiai osztályt Dr. Tóth János után 2001 és 2010 között dr. Kollár Ágnes irányította. Időszaka alatt az osztály magas színvonalú működése mellett folyamatos volt az ambuláns ellátás, bele értve a transthoracalis echocardiográfiás rendelést is.
A kardiológia profil biztosítása mellett az osztály orvosai szinten tartják és fejlesztik belgyógyászati képzettségüket is, ami a társbetegségek ellátásában és a “mellékleletként” észlelt egyéb betegségek menedzselésében jól hasznosítható
Izotóp Részleg
Nagy fejlődésen ment keresztül, és ma már egyes területeken (pl. pajzsmirigy rák) regionális centrum lett. Ugyanígy van ez a radiojód kezelések, különösen a nagydózisúak tekintetében. Az endocrin profil szorosan kapcsolódik a részleg munkájához. A részlegen alkalmazott klinikai kutatás folyik.
Osztályvezető főorvos Dr. Drenyovszki Zita
Osztályvezető főápoló: Barnáné Herédi Györgyi
Orvosok:
dr. Bénik Tamás főorvos
dr. Cseszár Máté János rezidens
dr. Csizmadia Zoltán Sándor főorvos
dr. Drenyovszki Zita főorvos (diabetológia)
dr. Hajszán Nikoletta szakorvos
dr. Korbely-Koncz Orsolya rezidens
dr. Kovács Zsófia rezidens
dr. Pancsira Henrietta szakorvos
dr. Párizs Eszter rezidens
dr. Török Balázs rezidens
dr. Papp Ivett orvos
Belgyógyászati osztály helye: Főépület, V. emelet, mindkét oldal
Endokrinológia: Dr. Konrády András
Endokrinológiai helye: „E” pavilon földszint (izotóp) és emelet