Október minden évben a mellrák elleni kampány hónapja.

Ha egészség van, minden van – szokták mondani. Ha jól belegondolunk, nagyon igaz a mondás. Tapasztalatból mindnyájan tudjuk, hogy egészségesen szinte minden gondunkat meg tudjuk oldani. A cél tehát az egészség megőrzése, különösen fontos ez a hölgyeknek, hiszen jobbára ők azok, akik a család többi tagjának egészségére is figyelnek.

Vannak olyan egészségi problémák, amelyek szinte kizárólag a hölgyeket érintik. Ilyen az emlő rosszindulatú daganatos megbetegedése is.  Az emlőrák világszerte fenyegeti a nőket, és hazánkban is évente mintegy csaknem nyolcezer új megbetegedést fedeznek fel. Ez a szám óriási, hiszen azt jelenti, hogy élete során minden nyolcadik nő szembesül a diagnózissal, a kialakult áttétek pedig évente több mint kétezer nő haláláért felelősek.

Talán nem mondunk újat azzal, hogy a mellrák megelőzhető, illetve sikerrel gyógyítható – feltéve, ha időben, már a kezdetekor felfedezzük az elváltozást. Mivel a probléma sokáig, sokszor évekig nem mutathat tünetet, ezért a szervezett szűrővizsgálattal lehet fölfedezni a még „csöndben” lévő, de már a szervezetben bujkáló betegséget. Ezt a célt szolgálja a mammográfiás emlőszűrésre kiküldött meghívás, amelyet 45-65 éves kor között kapnak a nők. Az a hölgy, aki még nem töltöttöte be a 45. életévét, de szeretne szűrésen részt venni, megteheti háziorvosi beutalóval illetve szakorvosi (pl. szülész-nőgyógyász) beutalóval is.

A rendszeres szűrővizsgálat mellett az önvizsgálat is segít a korai felfedezésben.

A vizsgálat nem vesz sok időt igénybe, fájdalmatlan, csak el kell határozni a részvételt. A szűrés jó eredménye igazi ajándék lehet, hiszen a problémamentességről szól.

TÜNETEK:

  • tapintható, fájdalmatlan csomó a mellben
  • tapintható tömött nyirokcsomó megjelenése a hónaljban
  • duzzadttá, keménnyé, pirossá, torzulttá váló mell
  • nem gyógyuló seb, narancsbőr tünet vagy gyulladásos bőrtünetek megjelenése, esetleg ödémával a mell bőrén
  • viszkető, kipirosodó, súlyosabb esetben beforduló, váladékozó emlőbimbó

Kik veszélyeztettetek?

  • akiknél pozitív a családi anamnézis
  • egyenes ági rokonságban előfordult fiatalkori (50 év alatt) emlőrák, illetve egyéb daganatos megbetegedés, pl. petefészekrák
  • akiknél egy vagy több rizikófaktor áll fenn az alábbiak közül:
  • késői menopauza, menopauzában hormonpótló kezelés
  • terhesség hiánya vagy késői életkorra tolódása
  • elhízás (főként menopauza után), zsírdús, rostszegény étrend
  • ülő, mozgásszegény életmód
  • dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás
  • korábbi mellkasi besugárzás

Mellrák a férfiaknál? Igen!

A betegség igen ritkán (az összes emlődaganat kb. 1 százaléka esetében), de előfordulhat férfiaknál is. Hazánkban jelenleg 360 körül van az ismert férfi emlődaganatos esetek száma. Kialakulásának hátterében genetikai eltérés állhat, de az életmódbeli rizikófaktorok itt is szerepet játszanak. Mivel nehezebb a felismerésük, ezért kevésbé gondolnak erre a betegségre, és gyakran csak előrehaladottabb stádiuman derül rá fény.

A Váci Mellközpont 2001 óta működő, az elsők között alakult népegészségügyi szűrőállomás.

Az elmúlt 23 évben komplex emlővizsgálatot végzett. Vácon az emlődiagnosztikát 23 éve állandó, rendkívül jól képzett orvos- és asszisztens csapat végzi,

 

Szakrendelő-Mammográfiás szűrőállomás
Szűrőgépek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Previous article

Kutatók Éjszakája Program